1990-94 között fagylalttölcsér-sütéssel foglalkoztunk egyéni vállalkozásban. Kemény fizikai munka volt, de jól jövedelmezett. Már februárban elkezdtük sütni a tölcséreket, de amikor megjött a jó idő, azonnal nullára futott a raktárkészlet. Soha nem volt elég. Nem győztünk annyit sütni, hogy az igényeket ki tudjuk elégíteni.

A férjem bádogos és vízvezeték-szerelő volt, én a tölcsért sütöttem, tehát mindkettőnk munkája többnyire szezonmunka volt. Július közepe volt a munka dandárja. Egyik nap férjem délben jött haza ebédelni, de én akkor már nagyon rosszul voltam. Mondtam, hogy ne ebédeljünk, hanem vigyél engem azonnal orvoshoz. Bent maradtam a kórházban, mert vakbélgyulladást állapítottak meg, másnap meg is operáltak. Azt azonnal tudtam, hogy hamarosan nem tudom végezni ezt a nehéz munkát, mivel ez már hasi műtét volt, de azt nem gondoltam, hogy soha többé nem csinálhatom. Nagyon kétségbe voltunk esve, különösen én. "Uram, ha már jött ez a műtét, legalább télen lett volna, akkor úgyis ráérek, sok a holtidő. De éppen főszezonban! Micsoda kiesés!" Sokat aggódtam, méltatlankodtam, kérdeztem Istent, miért?

A gyülekezetből az egyik testvérnő ezt az igét hozta: „Amit én teszek, te azt most nem érted, de később majd megérted.” (Ján 13:7) Ismertem ezt az igét, meg azt is: „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim” (Ézs 55:8) Mégis sok kérdés volt a szívemben.

Próbáltam magam nyugtatni, rábíztam dolgainkat Istenre, de nem volt könnyű, és nem is ment olyan egyszerűen. Szépen gyógyultam, de orvosi javaslatra a munkát abba kellett hagynom. Sokat imádkoztunk, kerestük Isten akaratát, végül úgy döntöttünk, hogy a gépeket eladjuk. Bár ezzel kapcsolatban is kétségeim voltak. Tél következik. Ha valaki ilyen gépeket vásárol, általában kora tavasszal teszi. Szeptemberben meghirdettük, és egy hét alatt eladtuk, sőt többért, mint amennyiért mi vettük.

Minden év januárjában Hévízre mentünk telelni. Hála Istennek, ezt most is megtehettük! Megismerkedtünk egy kedves házaspárral, elmondtuk nekik gondjainkat. Ők egy kis butikot üzemeltettek a Nyírségben: cipő, táska, ajándék, bizsu stb. Mondták, hogy próbáljuk meg mi is. Ajánlanak jó beszerzési forrásokat, mindenben segítenek. Nem tűnt rossz ötletnek, így január végén kész tervvel jöttünk haza. Március 10-én megnyitottuk a boltot. A helyiség, amit béreltünk, a város közepén a legjobb helyen volt, egy ABC és egy étterem épületében. Az átalakítást mi végeztük, a havi rezsit, a vizet, villanyt, fűtést, de még bérleti díjat sem kellett fizetnünk négy évig. Ennek fejében férjem az épületben felmerülő karbantartási és javítási munkákat végezte. Maximális segítséget kaptunk minden területen ismerősöktől, barátoktól, testvérektől, teljesen egyértelmű volt, hogy ez Istentől van.

Nagyon kedves kis bolt lett belőle, munkahely szempontjából életem legszebb négy évét töltöttem itt. Nem győztünk csodálkozni azon, hogyan igazolódott be és vált valóra az a titok, az a kijelentés, amit ott a kórházi ágyon kaptam: „Amit én teszek, te azt most nem érted, de később majd megérted.” (Ján 13:7)

Az 50°C-os meleg, zsírszagú műhely és a nehéz fizikai munka helyett kaptam egy kicsi ékszerdobozt, ami nyáron hűvös, télen meleg volt, tiszta, könnyű munkával és sok kedves emberrel. Nagyon hálás voltam és vagyok érte mind a mai napig!

„...Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál...” (Róm 8:28) Még a betegség is. „Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.” (Zsolt 37:5)

Legyen áldott szent neve!

E. Imréné, Karcag

Heti üzenet

Kincsesláda

Híreink