NaptárAz év vége-kezdete egy kicsit a visszatekintés, a számadás és az előre gondolás időszaka is. Így van ez a személyes életünkben, de így van egy-egy szervezet életében is.

Ha visszagondolunk, azt látjuk, hogy sok minden történt a Magyar Evangéliumi Rádió életében is, mint ahogy gondolom a legtöbbünk életében is. Voltak örömteli időszakok, meg nem várt nehézségek is.

Öröm a számunkra, hogy ebben az esztendőben is volt lehetőségünk az evangélium hirdetésére a rádió hullámain keresztül is, meg az interneten is. Öröm, hogy minden adásunk időre elkészült, s a technika is működött.

A hallgatóinkkal való személyes találkozások is megmelengették a szívünket, a sok áldott bizonyságtételről nem beszélve, melyeket ezeken az alkalmakon volt lehetőségünk rögzíteni, s később adásba szerkeszteni.

A leveleknek, e-maileknek is mindig örülünk, hiszen ebből tudhatjuk, hogy munkánk „nem hiábavaló az Úrban”, van aki keresi, hallgatja, s épül belőle.
Az áldások mellett nehézségeink is bőven adódtak, hiszen, ahogy a legtöbben bizonyára már tudják, a stúdiónk álmennyezete leomlott, s bizony az újjáépítés nem kis feladatot rótt ránk se fizikailag, se anyagilag. Arról nem beszélve, hogy erősen romos környezetben kellett fenntartani az irodai munkát, s elkészíteni, mégpedig időre, az adásokat. Mindezt nagy szeretettel végezte minden munkatárs, zúgolódás és türelmetlenkedés nélkül. Volt, aki egy inkább odúra hasonlító felvételi fülkécskébe préselődve dolgozott az iroda épen maradt csücskében, más otthonról, távmunkát végezve készítette el adást azért, hogy lehetőség szerint hallgatóink ne érezzék se a műsorok minőségén, se a tartalmán a szinte lehetetlen munkakörülményeket.

Miért engedte meg mindezt Isten? Nem tudjuk, de azt tudjuk, hogy erre a helyzetre is igaz Isten igéje: „Azoknak, akik Istent szeretik, minden a javukra van.” Így utólag, ezt már látjuk is, hiszen újra szép, sőt szebb környezetben dolgozhatunk. Azt kell mondanunk, hogy bár Isten megengedte a balesetet, de egyrészt megőrzött minket - senki sem sérült meg -, másrészt kirendelte az anyagiakat is. Mégpedig testvérektől, ismert, és eddig ismeretlen hallgatóktól, Antenna olvasóktól. Gyülekezeteket is mozgósított. Hozzáértő szakember gárdát is rendelt. Mindent épp időben, nem korábban, de nem is később, s a Mera „lisztes ládája”, meg az „olajos korsója” nem ürült ki, épp úgy, mint Illés idejében a sareptai özvegyasszonynál, hanem mindig volt mit összekaparni a láda fenekén, amikor szükség volt.

Mindezt csoda volt átélni, s reményt ad a jövőre nézve is, hiszen „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsidók 13.8)

Természetesen néha izzadt a homlokunk, meg görnyedt a hátunk is, hiszen amit lehetett igyekeztünk önerőből megoldani, mivel úgy tartjuk, hogy Isten pénzével illik, sőt elvárható nagyon körültekintően bánni, s szeretnénk jó sáfároknak bizonyulni.

Tehát milyen volt ez az év? Mozgalmas, de Isten jelenlétével megszentelt, s azt hiszem ennél többet nem kívánhatnánk, hiszen ha Ő velünk kicsoda ellenünk…
Ismét egy új évet kezdtünk Urunk kegyelméből, s Isten tudja, hogy ki hányadikat immár, s azt is egyedül Ő tudja, hogy mennyi lesz még, ha egyáltalán lesz még.
Milyen lesz?! - tesszük fel a kérdést talán kimondatlanul is. Nem tudjuk, hiszen a jövő Isten kezében van, mi csak sejthetünk dolgokat, s ezek a vélekedések néha helyénvalónak bizonyulnak, máskor megcsalnak minket. Hallva a híreket még az is előfordulhat, hogy egy kicsit összeszorul a szívünk látva háborgó, forrongó világunkat, s nem gondolom, hogy feleslegesen aggódnánk. Rengeteg békétlenség vesz minket körül szűkebb és tágabb környezetünkben egyaránt. Veszekszünk, törtetünk, a saját vélt vagy valós igazunkért ölre megyünk, s azt gondoljuk, hogy ha le tudjuk tiporni a másikat, akkor boldogabbak, megelégedettebbek leszünk. Ez persze koránt sincs így, hiszen a kiabálás kiabálást szül, a harag haragot, az önzés előbb-utóbb visszacsap, s magányosság, kitaszítottság lesz a következménye. Ismert út, de nem kötelező ezen járni, hiszen Jézus azért jött erre a Földre, hogy a Sátán munkáját lerontsa.

Indul az év. Az élet háborgó tengerén mindegyikünk csónakja ott ringatózik. A kérdés csak az, hogy egyedül próbálunk küszködni a néha nem is olyan kicsi hullámokkal, vagy igénybe vesszük Isten segítségét, aki kész belépni életünk hajójába, s velünk együtt utazni.

Kulcsár Anikó

Heti üzenet

Kincsesláda

Híreink