"Egyszer azt mondta Kain a testvérének, Ábelnak: Menjünk ki a mezőre! Amikor a mezőn voltak, rátámadt Kain a testvérére, Ábelra, és meggyilkolta. Akkor az Úr ezt mondta Kainnak: Hol van Ábel, a testvéred? Kain ezt felelte: Nem tudom! Talán őrzője vagyok az én testvéremnek?" (1Móz 4:8-9)
Az Isten és ember közötti kapcsolatban beállott zavar azonnal kihatással lett az emberi közösségen belüli kapcsolatokra is. Az ember többé nem Isten békességének keretei között élt. Mivel ezen kívül került, itt nem csak a szeretet, hanem a gyűlölet is jelen van az emberi kapcsolatokban. Elkezdődött egy lefelé mozgó spirál, amelyet nem tudott többé feltartóztatni. Kain története mutatja, hogy az emberiség magában hordozza nemcsak az alkotás és építés, hanem a pusztítás és az önpusztítás lehetőségét is. A gyilkosság a megromlott emberi kapcsolatok „lerendezésének” lehetőségévé vált. Ez az „elszámolási” vagy pontosabban leszámolási lehetőség ettől kezdve mindenki előtt nyitva áll. A gyilkos szereplője maradt az emberiség történelmének mind a mai napig. Mindig mindenütt számolni kell vele.
A Biblia tanítása szerint a gyilkosság az emberben feszülő indulatoktól válik tetté. Valaki valamiért kellemetlen, versenytárs, összehasonlítási pont, jobb vagy rosszabb nálunk. Irigység, félelem, bosszú, sőt a könnyelműség is előkészítheti a talaját a gyilkos indulatoknak és tetteknek. És akár fegyverrel öl valaki, akár pedig csak veszni hagyja a másikat, - bár súlyát tekintve másként esik a latba, - de a szíveket vizsgáló Isten előtt életellenes bűn mindkettő.
Az első gyilkosság egy testvérnek a saját testvére elleni tette volt. Igazán forró gyűlölet ott alakul ki mindig, ahol az emberek egészen közel vannak egymáshoz. Minden gyűlölet a testvérgyűlöletben gyökerezik. A gyilkos indulatok a legszentebb kapcsolatokat is beárnyékolhatják. Pont ott, ahol a leginkább védelemre szorulunk.
Felmerül a kérdés, hogy Isten hogyan fogja megoldani azt, ami láthatólag megoldhatatlan. Kainnak ugyanis életével kellett volna fizetnie gyilkos tettéért. Mégsem kellett halállal bűnhődnie. A vérontás Isten részéről elmaradt. Azonban nyugalmat nem lelve kellett bolyongania, mert Isten elűzte őt a művelhető földről. Messzebb került Istentől, mint amennyire addig volt. Ez mintha jótékonyan hatott volna rá. Nem kellett többé az igaz Ábellel vagy még inkább az igaz Istennel kapcsolatban maradnia. Lehetett az, aki: gyilkos. Gyengülni kezdett az őt megalázó, s egyben felemelő Isten-közelségből fakadó lelki erőtér. Elkezdődött az emberiség demoralizálódása. A bűnös életmód azóta „természetessé” vagyis megszokottá vált. A következő generáció már nem Ádám szintjéről, hanem Kainéról indulhatott tovább lefelé. Ebből a keserves vonalból csak Énók neve és jelleme emelkedik majd ki.
Tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy a bennünk keletkező kegyetlen indulatoktól való megszabadulás útja egy sétaút. „Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás, mert ezek miatt haragszik Isten.” (Kol 3:5-6) Ahhoz, hogy visszajussunk Isten szeretetének éltető erőterébe, át kell törnünk a bennünk is lakozó, agresszivitásra ösztökélő hajlamainkon. El kell bánni velük, mert különben azok lesznek a győztesek velünk szemben. Ebben a kérdésben nem lehet irgalmaskodni, kegyeskedni. Okozzuk-e vagy gyógyítjuk a sebeket?
A kegyelem együttműködik velünk, amikor gyilkos indulatainkon megpróbálunk úrrá lenni. Isten kegyelmének útja a szelídülés, alázatra jutás és együttérzés útja. A kegyetlenség energiákat szabadít fel az emberben. Fájdalmat okozó, pusztító energiákat. A kegyelem ezeket az erőket az élet érdekébe csoportosítja át. A kegyelem ebben a helyzetben nem tétlenség, bénaság vagy belenyugvás, hanem aktivitás a kegyetlenség okozta sebek bekötözésére, gyógyítására. A kék foltok - akár a testünkön, akár a lelkünkön hordozzuk - enyhülést kívánnak. A bántó szó betegít, a jó szó gyógyít.
Az emberi kapcsolatokat ápolni kell, hogy egészségesek, működőképesek legyenek és azok is maradjanak. Nem csupán válságos esetekben, hanem minden nap. A szeretetteljes érdeklődés, a megértés, a másik támogatása nem csupán gyógyítja, hanem megelőzi a bajt. Az ember nem társtalan, hanem közösségi lény. Míg együttérzőn megértenek, és mi is megértünk másokat, védelem alatt vagyunk. Közösségbe beágyazott az életünk. Isten szeretetét egymás iránti szeretetünk által tesszük konkréttá és valóságossá. Szeretünk és szeretve vagyunk. Ez a normális állapotunk nekünk, embereknek.
Hegyi András