Villamosmérnökként dolgoztam egy termelő vállalatnál, amikor egy porleválasztó-torony vezérlő elektronikája elromlott. Kihívtam a gyártó cég szakemberét, hogy kicseréljék a hibás panelt, és gondoltam, elkísérem kíváncsiságból. Amikor felkapaszkodtam vele a 20 méteres torony tetejére a fémlétrán, és fent egy úgynevezett macskajárda fogadott, tudtam, elhibázott vállalkozás volt ez a részemről. Az említett macskajárda egy keskeny palló fémrácsból készítve, kb. csípőmagasságban vékonyka korláttal. Itt guggolt le a karbantartó szinte lebegve a 20 méteres mélység felett. Ránéztem, majd a mélységre, és megszédültem. Addig nem tudtam magamról, hogy tériszonyom van. Erősen megragadtam a korlátot, izzadt a tenyerem, szédültem, és nem volt szabad lenéznem. Muszáj volt lemásznom a magasból. Azóta kerülöm a nagy mélység felett egy keskeny pallón való tartózkodást.

Ha fizikai mélység miatt azóta nem is érzek szédülést, de Isten nagyságába, az Ő mélységébe, magasságába, szélességébe és hosszúságába néha-néha beletekintve elfog a szédülés. Csakhogy ez az utóbbi érzés nem rossz, hanem ellenkezőleg: felemelő és elképesztő.

Számomra a Pünkösd egy elképesztő megnyilvánulása Istennek azután, hogy megértettem a benne meghúzódó tervét. Fiatal hívőként sokat törtem a fejemet azon, hogy miért mondja Krisztus azt a tanítványainak, hogy „jobb nektek, ha én elmegyek…” (Jn 16:7) Akkoriban bennem az fogalmazódott meg, hogy mennyire jó lenne, ha most személyesen találkozhatnék Jézussal. Annyira hiányzott, hogy nem tudom Őt az érzékszerveimmel megragadni. Nem tudok vele személyesen beszélgetni, és nagyon irigyeltem az apostolokat, hogy ők több mint három éven keresztül 24/7-ben élvezhették Krisztus jelenlétét. Hallották, látták őt, faggathatták Krisztust. Szó szerint kézzelfogható volt az életükben Krisztusnak a jelenléte.

Így felfoghatatlan volt Krisztus kijelentése, hogy jobb a tanítványoknak, ha Ő elmegy, és nem lesz testi formában jelen.

Jézus teljes mondata, amellyel az utolsó vacsorán szomorkodó tanítványait vigasztalta, így szólt: „Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok.” (Jn 16:7)

Ebből megértettem, hogy Isten igazságát adja tudtul Jézus Krisztus. Megértettem, hogy Isten igazsága sokszor olyan magasan van felettem, hogy csak hittel tudom elfogadni, megérteni annál nehezebben. Elfogadtam, hogy jobb nekem a Szentlélek jelenléte az életemben, mint Jézus Krisztus testi mivolta, de sokat forgattam a szívemben ezt az igazságot azért, hogy a hit mellé értelmet is csatoljak.

Beláttam, hogy Krisztus testi volta felettébb furcsa lenne. Már az akkori tanítványoknak is furcsa lett volna. Ők megöregedtek, üldözéseket szenvedtek, meghaltak. A Mester pedig nem öregedett volna, nem szenvedett volna. A hatalom újra és újra kísérletet tett volna a megölésére, eltüntetésére. Beláthatatlan következményei lettek volna, ha nyilvánosan megjelenik Krisztus valamiféle testben. Olyanban, amire Pál is csak annyit tudott írni, hogy mennyei test, azaz lényegesen különböző attól, amit mi testnek mondunk, amit hústestnek hív Pál apostol.

Krisztus mennyei testben való megjelenése nekünk, ma élő keresztyéneknek is bonyodalmat okozna. Hogyan tennénk róla bizonyságot? Egy 2000 éve nem öregedő testi Krisztus mit üzenne a ma élő embernek? Az örök élet szérumát fedezték fel? (Megjegyzem: Istennél megvan az örök élet kulcsa. A mennyországban, a mennyei Jeruzsálemben megtalálható az Élet fája, melynek leveleivel gyógyítják a népeket, és Isten jelenlétében, az Élet forrásánál az ember halhatatlan). Anélkül, hogy újjá kellene születni? Mit mondanánk a bűnbánatról és a bűnbocsánatról, az újjászületésről? Vajon a Sátán nem tenne arról, hogy az egész megváltást nevetségessé tegye? Szerintem beláthatatlan következményei lennének, ha Krisztus testben járna-kelne közöttünk.

Beláttam, hogy jobb Isten megoldása és útja, amit kijelölt a teremtett világnak a bűnbeesés után, mint amit bárki el tudna képzelni.

Beláttam azt is, hogy jobb nekem/nekünk, a teremtmény embernek, hogy a Szentlélek vett bennünk lakozást, mint az, hogy Krisztus köztünk lenne testben. Szentlélek egyszerre van ott mindenkiben, aki befogadta szívébe a Megváltót. Nem korlátozza sem az idő, sem a tér. Szentlélek által vált személyessé minden újjászületett embernek a Megváltó Isten. Nemcsak az első tanítványoknak volt pártfogó a Szentlélek, hanem nekünk is. Több ezer év elteltével ma is Pártfogó, tanácsadó, Ő az, aki kimondhatatlan szavakkal esedezik érettünk az Istennél. Nem hagy egyedül, velünk van a legnagyobb bajban is. Fogságból szabadult hívők tesznek bizonyságot arról, hogy mennyire nem voltak magányosak még a legvészterhesebb időszakokban sem. Mások a magánzárkákban megőrültek, míg a hívő megerősödött Istennel való kapcsolatában.

De erről akár az elmúlt hónapok házi karanténban élő idős, öreg, magányos özvegyek is tudnának beszélni. Ki sem mozdulhattak a lakásukból! Úgy vitték számukra a szükséges dolgokat a boltból, a gyógyszertárból, hogy alig váltottak szót a segítővel. De mégsem voltak magányosak. Végig imádkozták a napot. Ha egészségi állapotuk megengedte, akkor olvasták a Bibliát, mely megelevenedett a számukra. Rövid telefonbeszélgetéseik során még ők bátorították a rokonokat, ismerősöket, hogy ne csüggedjenek, tartsanak ki! Minderre azért voltak képesek, mert a Pártfogó valóságosan jelen volt és van az életükben. Minden újjászületett hívőben tértől és időtől függetlenül! Ahogyan Krisztus megmondta: jobb nektek!

Beláttam, hogy Isten Lelke pecsételt el, tette belső meggyőződéssé azt a felfoghatatlan állítását Istennek, hogy gyermekévé fogadott Krisztusban. Gyermeke lettem! Mert örökbefogadott! Nem azért, mert olyan jó lennék, szép lennék, kedves lennék, igaz lennék. Hanem Jézus Krisztus érdeméért! És ez igaz! Minden körülmények között! Akkor is, ha jön az a másik hang, az óemberi lényemen felkapaszkodó Sugalmazó, aki arról akar meggyőzni, hogy ez csak önszuggeszció: szó sincs megváltásról, személyes érdemek kellenek, és ezért eleve képtelen történet az egész, mert nem tudok elég jó lenni! És a többi féligazságai, melyek egyrészt - sajnos - igazak, másrészt viszont hazugságok, mert hazugok a következtetései. A Szentlélek viszont belső meggyőződésként, belső hangként, pecsétként a szívemen, elmémen újra és újra bizonyíték Isten igazságáról: örökségébe fogadott, megváltott ember vagyok!

Így beláttam: jobb nekem! Jobb nekem, mint ahogyan mindig, ha Isten mesterterve érvényesül az életemben és nem az én igazságom! Ez a gondolat pedig megszédít!

„Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön: adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által; hogy a Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; és így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig.” (Ef 3:14-19)

Horváth Zsolt