Szeretem-e a karantént vagy sem? Nem tudom. Igen is, meg nem is. Szeretem, mert egy kicsit megállított, kizökkentett a napi taposómalomból, s átgondolásra késztetett. Mit miért teszek? Mi a lényeg az életben? Mi van az én hatalmamban, s mi nem… A családi feladatokat is újra kellett gondolni, s néha erre is szükség van.
Tapasztalatom szerint a szomszédok is nyitottabbá váltak egymás felé, s ez is jó. Van olyan kedves ismerősöm, egy családapa, aki egyenesen úgy fogalmazott, hogy ő áldásként éli meg a karantén helyzetet, mert így nemcsak este, munka után látja a gyermekeit, hanem mivel otthonról dolgozik, ezért inkább korán kel, meg éjszakázik, de igyekszik sok időt tölteni a gyerekeivel, és ezt nagyon élvezi…
„A mi családunk összezárt, és közelebb kerültünk egymáshoz ez alatt az idő alatt” – fogalmazott egy fiatal –, „pedig az élet hirtelen nehézzé vált, hiszen szüleim elvesztették a munkájukat, de Isten megsegített minket.” Hála érte Istennek, hogy ilyen megtapasztalások is lehetnek! Sajnos, ezekről keveset hallunk, inkább a negatív hírek jutnak el hozzánk.
Visszatérve az eredeti kérdésre be kell, hogy ismerjem, hogy van, amit nem szeretek a karantén helyzetben. Nem szeretem például a rémhírterjesztést, a félelemkeltést és a bezártságot se, s azt se, amikor a növekvő beteg- és halálozási számról hallok. Jó volna újra szabadon istentiszteletre menni, baráti-testvéri összejöveteleket tartani, és korlátozások nélkül élni a mindennapokat, de ettől még elfogadom, hogy most ennek az ideje van.
A kialakult helyzet ráirányította a figyelmemet a járványokra, és az azokból levonható következtetésekre. Először is járványok mindig is voltak, csak a mi időnkben ezekről keveset beszéltünk, ugyanis sok betegséget legyőztünk már, vagy legalábbis kordában tudjuk tartani a különféle védőoltások és egyéb terápiák segítségével.
A Bibliát lapozgatva világosan látszik, hogy maga a Mindenható rendelte el népének a karantént, ha arra szükség volt, s e mellett olyan közegészségügyi szabályokat adott, melyekkel meg lehetett előzni a tömeges fertőzéseket. A mózesi törvények megdöbbentő részletességgel foglalkoznak a higiéniával, a fertőtlenítéssel, és a járványok megelőzésével. No, nem orvosi szakkifejezések hangoztatásával meg kémiai folyamatok taglalásával, hanem törvények formájában.
Isten a papságot bízta meg a rendeletek betartatásával és – ha kellett – a karantén elrendelésével, illetve hatályon kívül helyezésével, ugyanis a papságnak nemcsak vallási feladatokat kellett ellátnia annak idején, hanem közigazgatási, igazságszolgáltatási, szociális és egészségügyi feladatokat is.
Egy-két rendeletet kikerestem a Bibliából, hogy értsük, mire is gondolok: „Parancsold meg Izráel fiainak, hogy küldjenek ki a táborból mindenkit, akinek kiütése vagy folyása van, vagy holttest miatt tisztátalan. Akár férfi, akár asszony, küldjék ki. A táboron kívülre küldjék őket, hogy tisztátalanná ne tegyék táborukat, ahol én közöttük lakozom.” (4Móz 5:2-3) „A poklos embernek pedig, akin kiütés van, legyen a ruhája tépett, a haja gondozatlan, takarja el a bajuszát, és ezt kiáltsa: tisztátalan, tisztátalan! Tisztátalan mindaddig, amíg rajta van a kiütés, tisztátalan ő. Egyedül lakjék, a táboron kívül legyen a lakása.” (3Móz 13:45-46) „Ha valamilyen ruhán támad poklos kiütés…, vagy bármilyen bőrholmin, poklos kiütés az, mutassák meg a papnak. Nézze meg a pap a kiütést, és különítse el a kiütéses holmit hét napig. A hetedik napon nézze meg a kiütéses holmit, és ha terjed a kiütés a ruhán…, el kell égetni azt a ruhát… De ha úgy látja a pap, hogy nem terjedt tovább a kiütés a ruhán…, akkor parancsolja meg a pap, hogy mossák ki a kiütéses holmit, és különítse el újabb hét napig… Az olyan kimosott ruhát…, amelyről eltűnt a kiütés, újból ki kell mosni, és akkor tiszta lesz.” (3Móz 13:47-58)
Hosszasan lehetne sorolni a különféle rendelkezéseket és törvényeket, melyek mind-mind a nép és a közösség védelmében születtek, nem bántó, nem kirekesztő szándékkal, hanem óvó és féltő szándékkal. Ez az egyik oldal, de a másik oldalon ez a közösségtől való elkülönüléssel járt, azaz hosszabb-rövidebb ideig tartó karanténnal. Még egy királyról, Uzzijjáról is tudunk, aki miután poklos lett, haláláig elkülönítve kellett élnie egy külön épületben, és helyette fia uralkodott. (2Krón 26:21)
A feljegyzések szerint a középkori járványok hatalmas áldozatokat szedtek, és akkor fejeződtek be, amikor az emberek már annyira féltek, hogy szinte teljesen elszigetelődtek egymástól. Luther Márton, a híres reformátor idejében is volt pestisjárvány Európában. Ezzel kapcsolatban a következőket írta Johann Hessnek 1527-ben Wittenbergben: „Imádkozni fogok Istenhez, hogy kegyesen őrizzen meg és védjen meg minket! Magam pedig fertőtlenítek, segítek frissen tartani a levegőt, gyógyszert beadni, és azt magam is beszedem. Elkerülöm a helyeket és az embereket, amikor nem szükséges a jelenlétem, nehogy engem megfertőzzön, majd másokat is megfertőzzön a hanyagságom, ami esetleg halálukhoz vezet. Ha Isten el akar vinni, tudja, hol talál meg. Addig is azt teszem, amit elvár tőlem, és nem leszek felelős a saját halálomért vagy mások haláláért. De ha a szomszédomnak szüksége van rám, nem kerülöm, hanem bátran megyek hozzá. Az istenfélő hit tehát nem tapintatlan, nem vakmerő, és nem is teszi próbára Istent.” Megfontolandó, bölcs tanácsok!
Isaac Newton élete jól szemlélteti, hogy a jól használt karantén idő még áldás is lehet. „A neves matematikus és fizikus éppen Cambridge-ben tanult, amikor az egyetemet 1665 augusztusában bezárták a pestis okán. Newton ekkor visszatért otthonába, a lincolnshire-i Woolsthorpe-ba, hogy egyedül folytassa tanulmányait. Egészen 1667 tavaszáig nem tért vissza Cambridge-be. Ez alatt az idő alatt figyelemreméltó kreatív munkát végzett, és több olyan összefüggésre is ráeszmélt, amelyek későbbi karrierje alapját képezték mind a számtan, mind az optika területén. A híres anekdota szerint ekkor, egy otthoni almafa alatt érte a gravitációval kapcsolatos megvilágosodás is. A tudós később maga is azt írta: „Mindez 1665-1666 két pestises évében volt. Mert akkoriban a legjobb korban voltam a feltaláláshoz, és többet foglalkoztam a matematikával és a filozófiával, mint azóta bármikor.” (Internet: Múlt-kor történelmi magazin, 2020.03.14.)
A példákat hosszasan lehetne sorolni, hiszen a járványok nem tűntek el a történelem süllyesztőjében. Az első világháborút követő spanyolnátha például több áldozatott szedett, mint maga a háború, de erre most nem térek ki részletesen.
A végére már csak néhány kérdés maradt. Először is: Mi mire használjuk ezeket a rendkívüli időket? Hasznosan, építően telnek a napjaink, vagy pedig elfolyik az időnk, az erőnk, s közben sopánkodunk, hogy ez sincs, az sincs, és milyen rossz a kényszerű távolságtartás? Másodszor: Komolyan vesszük-e Isten parancsát arra vonatkozólag, hogy nem lehetünk felelőtlenek, hanem be kell tartanunk az óvintézkedéseket még akkor is, ha ezek némi kellemetlenséggel és plusz takarítással járnak? Mert nemcsak magunkért, hanem a közösségért is felelősek vagyunk!
Kulcsár Anikó