Nyár van, a vakáció első napjai, és bár régen voltam kisdiák, de még élénken az emlékezetemben él, hogy milyen kellemes érzéssel töltött el annak a gondolata, hogy most hosszú hetekig nem kell iskolába menni, hanem lehet nagyokat aludni, olvasni meg olyan dolgokat is megtenni, amire év közben nem maradt ideje az embernek. Ez persze nem jelentette azt, hogy ne kellett volna otthon is besegíteni a házimunkába meg a kert gondozásába, de azt igen, hogy mégis szabadabban teltek a napok, mint iskola időben.
Ahogy felnőtt lett az ember, meg gyerekei lettek, ez a felhőtlen vakációs hangulat valahogy nem igazán jellemző a legtöbbünkre, hiszen a házimunkából, a gyerekek ellátásából, de még a mindennapi munkából se lehet nyári szünetre menni. Sőt még az is komoly szervezést meg előre dolgozást igényel sok esetben, hogy az ember néhány napra kiszakadjon a hétköznapok egyhangúságából, s egy kis időt pihenéssel, kikapcsolódással töltsön.
Nem panasznak mondom, hiszen ilyen az élet meg a felnőtt lét. Munkára vagyunk teremtve, és sajnos a bűneset óta ez sokszor fáradtságos. Ennek ellenére nagy kegyelem, hogy tehetjük, mert ez nemcsak azt jelenti, hogy van munkánk, és így van bevételünk, amiből magunkról is meg a ránk bízottakról is gondoskodni tudunk, hanem azt is, hogy Isten erőt, egészséget, értelmet is adott, hogy képesek legyünk hasznos, építő tevékenységet folytatni, amelyben jó esetben még örömünk is telhet.
A nyári szünetre visszatérve sok szülőnek nem kis fejtörést okoz a gyerkőcök felügyeletének a megoldása sem, különösen akkor, ha a nagyszülők még ugyancsak dolgoznak, vagy már olyan egészségi állapotban vannak, hogy nem tudják vállalni az örökmozgókat.
Sajnos a táborok sokak számára egyre megfizethetetlenebbek, hiszen napi szinten tapasztaljuk az árak emelkedését, és ez a gyerektáborokat is rákényszeríti az árak emelésére. Épp ezért ezekben az időkben talán még nagyobb a felelőssége a gyülekezeteknek, hiszen a gyülekezeti házban is lehet tábort tartani, ha nem is „ottalvósat”, és közben még az Úr Jézusról is bizonyságot lehet tenni.
A családok is sokat segíthetnek egymásnak, hiszen egy kis szervezéssel megoldható, hogy egyik héten az egyik család vigyáz a barátok, ismerősök gyerekeire, a másik héten meg a másik, és így tovább. A gyerekfelügyelet mellett barátságok is születhetnek ezeken az alkalmakon, s kiépülhetnek olyan kapcsolatok, melyek akár megtérést is eredményezhetnek a későbbiek során.
A legideálisabb persze az, ha van egy olyan táborhely, ahová el lehet utazni, és ott lehet tölteni egy-két hetet, hiszen a környezetváltozás mindenkinek jót tesz. A szabadban töltött idő közben olyan ismeretekkel, élményekkel gazdagodik kicsi és nagy egyaránt, melyeket a későbbiek során is hasznosíthat. Ráadásul a természetben nemcsak a test pihen, hanem a lélek is, és ezekben a feszültségekkel terhelt időben erre is nagy szükség van.
Ha lehetőségünk van rá, mindenképpen hasznos néhány napot vagy akár hosszabb időt is valamilyen missziós szolgálatban eltölteni. Táborok várnak segítőket, munkatársakat, missziós utakat szerveznek többfelé, kétkezi munkára várnak önkénteseket. A lehetőségek széles skálán mozognak, de azért van egy fontos feltétele annak, hogy áldott lesz-e a tevékenységünk vagy pedig kényszeredett. Nem mindegy, hogy önjelöltek vagyunk csupán, vagy pedig Istent is megkérdeztük a dologról.
Egy nyári sátor evangélizációs élményem jut az eszembe. Egy gyülekezet nagyon lelkesen sátort állított városának egy elég sok nehézséggel terhelt területén, mondván, ők itt evangélizálni fognak. Igen ám, de arra azért mégsem voltak felkészülve, hogy a drogosok, prostituáltak, és az őket futtató stricik nem különösebben szívbajosak, és ha egy pillanatra is félrenéznek, akkor eltűnik ez vagy az. Az istentiszteleteken se tudtak viselkedni oly annyira, hogy szinte lehetetlenné vált bármit is tartani. Az első nap után kétségbeesetten telefonáltak, és segítséget kértek, hiszen ott valóban 24 órás jelenlétre volt szükség, ráadásul nem is egy-két emberrel, és akkor még nem beszéltem a folyamatos imatámogatásról, hiszen kézzelfogható volt, hogy nem test és vér ellen folyik a harc.
A missziómunka nem gyerekjáték, épp ezért fontos, hogy csak olyan dologba kezdjünk, amelyről biztosak vagyunk, hogy Isten is elvárja tőlünk, és amire felhatalmazást és erőt kaptunk.
Kulcsár Anikó