Pálék Európában
Sokszor elgondolkodtam, már azon, hogy hogyan lehet az, hogy bár Pálék Isten határozott utasítására mentek Macedóniába, hát finoman szólva sem éppen siker sztori az ottani szolgálatuk. Filippiben megbotozás, börtön, aztán továbbmenve Thesszalónikába, néhány hét elteltével ott is lincshangulat, majd újra gyors távozás következett, mégpedig óvadék ellenében...
Hát, ha az Úrtól van valami, akkor nem pont az ellenkezőjének kellene történnie? - merülhet fel a kérdés. Tömeges megtérésekkel és csodák sorozatával kellene találkoznunk, az igehirdetőknek járó megbecsülésről már nem is beszélve...!
Jó, jó, legyünk korrektek, mindkét helyen alakult gyülekezet is, de nem gigaméretű, csak éppen egy-egy kis missziós kezdeményezés. Szóval, hol van itt Isten áldása, az, amit úgy szeretünk bemutatni, mint „második Pünkösdöt”, amikor is lehet, hogy nem volt zúgó szél zendülése, meg tüzes nyelv, de volt minimum háromezer megtérő, ha nem több...
És ha ez elmarad? Mert sokszor elmaradt még az apostolok szolgálatánál is, sőt nagyon kevés ilyen eset van feljegyezve a történelem során, ha a „művileg előidézett megtérők tömegét” leszámítjuk, akik lehet, hogy hangulati érintést kaptak, de nem új életet Krisztusban. Ha nem történnek csodák, akkor abba kell hagyni mindent? Esetleg rosszul értettük meg Istent? Vagy Isten hatalma szűnt meg? Nem! Csak éppen van egy ellenség is, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy Krisztus követeit elbizonytalanítsa, és eltérítse a misszió munkától. De ha hűségesek maradunk, mint ahogy Pál és munkatársai azok voltak, akkor hosszú távon Isten visszaigazolja gyermekei munkálkodását. Néha még azt is megengedi, hogy a gyümölcsökkel is szembesüljünk, mint ahogy Pál apostol is örömmel láthatta azt, hogy mind a Filippiben, mind a Thesszalónikában levő gyülekezet él és fejlődik, sőt sok-sok megtérővel gazdagodott az évek során.
Tovább gondolkodva Pálék európai szolgálatán újra szembesülnöm kellett azzal, mennyire megdöbbentő, hogy a Sátán milyen hatalmas erőket képes mozgósítani annak érdekében, hogy megakadályozza az örömhír terjedését. Nem volt elég neki, hogy egy-egy helyen derékba törte az apostolok munkálkodását, hanem még arra is figyelmet szentelt, hogy ott is ellehetetlenítse a helyzetet, ahol nemes lelkű, az örömhírre nyitott szívű emberek voltak, pl. Béreában. Mozgósította eszközeit, elküldte őket, akik aztán ott is fellázították a tömeget, és Pálék ellen hergelték a népet.
Természetesen mondhatja valaki, hogy igazából véve nem is az ördög végezte ezt a csúfos munkát, hanem féltékenységtől felbőszült emberek mozgatták a szálakat. Ez valóban így volt. De ki indította erre a szívüket? Nem az, aki embergyilkos volt kezdettől fogva, s aki a hazugság atyja, aki, amikor hazugságot szól, a magáéból szól, mert nincs benne igazság? (Jn 8:44) Döbbenet, hogy a Sátán milyen bőszülten harcolt Jézus és követei ellen. Pálék kis csapatának élete sokkal inkább egy ostorral végigkergetett meneteléshez hasonlított, mint egy békés missziós úthoz.
Úgy gondolom, mindebből világosan látszik, hogy az ellenség mindenáron meg akarta akadályozni, hogy az evangélium eljusson Európába. De, ahogy Luther Márton egy helyen fogalmazott, „Még az ördög is, Isten ördöge.” Mert lehet, hogy csak néhány hét adatott egy-egy településnek, amikor Pálék ott lehettek, de ez alatt a nagyon rövid idő alatt mindenhol gyülekezet alakult, mégpedig életképes gyülekezet, egy-egy kis missziós bázis. Tehát, bár akadályozni akarta az örömhír terjedését lelkünk ellensége, de tulajdonképpen segítette is, mégpedig azáltal, hogy újabb és újabb településre jutott el az üldözött kis sereg. És ha már ott voltak, akkor ott is bizonyságot tettek Krisztusról, s így szép sorjában alakultak az első európai keresztény gyülekezetek.
Pálék szempontjából ez nem lehetett könnyen feldolgozható, hiszen ők tulajdonképpen állandó menekülésben voltak, és az életük is veszélyben forgott sokszor. De nem adták fel, s így kellene nekünk, ma élő tanítványoknak is végeznünk a munkánkat. Nem a problémákra nézve, hanem Krisztusra, aki által még a nehézségek is legyőzhetők.
Ezen gondolkodva eszembe jutottak olyan missziók, melyek nehéz körülmények között születtek. Ezek közül egyet megemlítenék. Egy jól működő siketnéma gyülekezet például úgy alakult, hogy sok-sok évvel ezelőtt egy lelkész családban siketnéma gyermek született. Nehéz, talán még érthetetlen helyzet is. Miért pont náluk? Talán valamit rosszul csináltak, és Isten azért sújtotta őket? Nem! Az Úr Jézus szavaival élve, amit egy hasonló helyzetben válaszolt a tanítványainak: „Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.” (Jn 9:3) És ez az isteni cselekedet ebben a helyzetben abban nyilvánult meg, hogy miután már felnőttként hitre jutott a siketnéma gyermek, az egyébként halló tagokból álló gyülekezetben megalakulhatott egy siketnéma kis imakör, s évek múlva egy siketnéma gyülekezet is kinőhetett a csoportból. Tehát, bár nehézségek árán, de Isten jót hozott ki a helyzetből, hiszen így azok is hitre juthattak, akik a hallók között nem juthattak volna, hiszen a hit hallásból van, s ehhez kell az a nyelv, amit azok is értenek, akiknek a füle nem rezonál az emberi szóra...
Visszatérve az európai misszió kezdetére, az az érzésem, mintha éppen a fordítottját élnénk azoknak a kezdeti időknek. Most is van ellenség, ami minden áron meg akarja akadályozni az emberek hitre jutását, igehirdető is van, sőt még templom, imaház is, csak éppen most nem az evangélium tör előre, hanem az ellenség. Felhígított üzenet, a Bibliától eltérő tanítás szól sok szószéken. Sorra zárnak be templomokat, vagy egyéb módon hasznosítják őket, mert nincs már rájuk szükség mint imaházakra.
Nem szeretnék pesszimista lenni, mert azért jó példák is vannak még, de észre kellene vennünk a figyelmeztető jeleket! Mert nem az a gond, ha támad az ellenség, és el akarja hallgattatni Isten gyermekeit. Tulajdonképpen ez a dolga. A miénk meg az, hogy szilárdan ragaszkodjunk az Úrhoz és az Ő Igéjéhez, a Bibliához. A többi nem a mi dolgunk.
Kulcsár Anikó