„Ami a szentek javára folyó gyűjtést illeti, ti is úgy cselekedjetek, ahogyan azt Galácia gyülekezeteinek rendeltem. A hét első napján mindegyikőtök tegye félre és gyűjtse össze azt, ami telik tőle, nehogy akkor történjék a gyűjtés, amikor odamegyek. Amikor pedig megérkezem, azokat, akiket ti alkalmasnak találtok, elküldöm ajánlólevéllel, hogy adományotokat elvigyék Jeruzsálembe. Ha pedig érdemes lesz, hogy én is elmenjek, velem együtt fognak jönni. Hozzátok pedig akkor megyek, ha végigmentem Macedónián. Mert Macedónián átutazom, de nálatok talán ott is maradok, vagy át is telelek, hogy ti indítsatok útnak, ahova majd megyek. Mert nemcsak átutazóban akarlak meglátogatni titeket, hanem remélem, hogy egy ideig ott is maradok nálatok, ha az Úr megengedi. Efezusban pünkösdig maradok, mert nagy és sokat ígérő kapu nyílt ott előttem, de az ellenfél is sok.” (1Kor 16:1-9)
Ezeknek a verseknek az összefüggéseit vizsgálva sokat beszéltünk az adakozásról. Remélem, hogy mindenki előtt világossá vált, hogy amikor Isten hálaáldozatot kér tőlünk, nem kifosztani akar bennünket, csak próbára teszi a lelkületünket, hogy vajon alkalmasak vagyunk-e arra, hogy többet bízzon ránk az Úr?
Szembetűnő. hogy az apostol mennyire bizonytalan az útitervet illetőleg. Attól tartok, hogy sokan ezt a tanulságot vonják le az imént olvasott sorokból. Azt hiszem, hogy aki megismeri Pál apostol gondolkozását, s tanulmányozza vagy tanulmányozta az Apostolok cselekedeteiről írt könyvet, annak megváltozik ez a véleménye. Ugyanis itt nem bizonytalankodásról, tutyi-mutyi tehetetlenségről van szó. Sokkal inkább arról, hogy az apostol napról napra élt együtt Krisztussal, s ez a napról napra együttélés azt jelentette, hogy a program sem Pál apostol kezében volt. Tervezett ugyan, ez az előzőekből is kiderült, de nem hozott döntéseket. El tudta mondani, hogy mit szeretne, de nem volt kész terve.
Azt hiszem, nagy tanulni való ez a mai keresztyéneknek is. Hajlamosak vagyunk arra, hogy világos és egyértelmű célokat tűzzünk magunk elé, de sokszor nagyon nehezen megfogalmazható, hol marad ebben az egészben helye Istennek? Őt tulajdonképpen nem akarjuk másra használni, csak céljaink hitelesítésére. Ez persze azt jelenti, hogy Isten terve helyett a magunk terve valósul meg. Isten akarata helyett a magunk vágyait éljük meg. Pedig Isten igéje határozottan figyelmeztet bennünket:
„Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek. Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek.” (Gal 5:16-17)
Akkor nincs is értelme a tervezésnek? Akkor semmi haszna sem lenne mindannak, amit gondos tervezgetéssel alakítottunk ki? Hát nem az a fontos, hogy alapos, körültekintő szervező-tervező munkával készüljünk az előttünk levő feladatok elvégzésére? Ezek természetesen nem lényegtelenek. Egy fontos dolog azonban ott kell hogy lebegjen a szemünk előtt: nem Isten hagyja jóvá és valósítja meg a terveinket, hanem nekünk kell ráhangolódnunk az Ő terveire, és bármennyire is tiltakozik az énünk, nekünk kell megvalósítanunk az Ő akaratát.
Jakab apostol világos és egyértelmű szavakat mond erről a Szentlélek által: „Tehát akik azt mondjátok: Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk; azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni." (Jak 4:13-15)
Nem könnyű kimondanunk: „Ha az Úr akarja és élünk...” De szükséges!
Kulcsár Tibor