Imamura Hitoshi-t, a II. világháború csendes-óceáni szigetharcait irányító főtisztet 1945-ben ítélte tíz év börtönbüntetésre a győztes USA illetékes bírósága. A Japán Birodalmi Hadsereg altábornagyának bűne, hogy beosztottai háborús bűncselekményeket követtek el. Imamura maga is a felettesei és a császár parancsát követte. De ezt több más főtiszttel szemben, a lehetőségekhez képest a lehető legemberségesebb módon hajtotta végre. Katonáinak kifejezetten tiltotta a civilek bántalmazását és legyilkolását. Óriási terület és rengeteg katona tartozott alá. Semmilyen szempontból sem volt lehetséges, hogy ténylegesen felügyelje a harcok hevében vadállattá váló beosztottai viselkedését. De mivel ő volt a felelős parancsnok, ezért kapott börtönbüntetést háborús bűncselekményekért.

Csakhogy a becsületet és tisztességet mindennél fontosabbnak tartó Imamura a tíz éves büntetést rendkívül enyhének tartotta. Ezért szabadulása után, hazament és házának kertjében felépíttette a börtöncellájának mását, ahova beköltözött, és élete végéig – további 13 évig – ott maradt. Megdöbbentő kontraszt ez azzal szemben, hogy ma azt látjuk, hogy azok az emberek, akik nagyon-nagyon megérdemelnének akár több évtizedes börtönbüntetést is, mindent megtesznek, hogy valahogyan, bárhogyan, akármilyen áron kikerüljenek a büntetés végrehajtása alól.

Azt látom, hogy a legtöbb ember szemében a bűn relatív. Függ attól, hogy miben hiszek, kire szavazok, kit károsítok meg vele, esetleg milyen „jót” teszek azzal, hogy bűnt követek el. És eddig csak a magukat „keresztyénnek” vallókról írtam... (2Tim 3:2-5)

A Sátán legnagyobb hazugsága, hogy „ó, ez nem bűn, nyugodtan tedd meg, nem lesz baj”; míg a második legnagyobb hazugság: „ó, amit elkövettél, az akkora bűn, hogy azt már Isten sem bocsátja meg.” Ezzel – sok esetben – egy életre tönkre is tett egy esendő, magával viaskodó, Igét nem ismerő embert. Hány és hány „kertben felépített börtön” van a keresztyén otthonokban? Mennyi gyermek élete megy veszendőbe, mert viselnie kell szülei bűneinek aránytalan és értelmetlen következményeit?

Érdemes megnézni, hogy Luther Márton gondolatait is az indította el, hogy nem tudott mit kezdeni a bűn és az érte járó büntetés mértékének kérdésével. Szinte a nulláról kellett a Biblia szavait megfelelően értelmezni és felépíteni olyan tanítást, ami összhangban van Isten szavával ugyanúgy, mint az emberek lehetőségeivel, a bűn felismerése, megvallása és elhagyása tekintetében.

Szokták mondani, hogy a börtönök tele vannak ártatlan emberekkel, a templomok pedig tele vannak bűnösökkel. Az igazi különbség az a kétféle gondolkodás között, hogy felismerjük-e valójában, ki ellen vétkeztünk, és hogy a bűn és az azért kapott büntetés hogyan befolyásolja a földi és az örökkévaló életünket. Jelentős probléma, hogy Isten mindenhatóságát csak a földi szempontból értelmezhető ajándékai mennyiségéből és minőségéből mérik a legtöbben. A „Jóisten feladata” az, hogy betegséget gyógyítson, esőt adjon, megőrizze házunkat a bajtól, és ebben ki is merül nagyon sok keresztyén elvárása a Mindenség Urától. Azt már kevesen szeretik, ha valamilyen módon nyilvánvalóvá lesz, hogy mik azok a tettek, gondolatok, amikkel kapcsolatban nemcsak, hogy „rosszallóan néz” Isten, de kifejezetten utálatosnak találja. Nem divat manapság beszélni ilyesmiről, de érdemes a mai korszellem nyomása alatt ilyen szemmel is olvasni a Bibliát. (3Móz 20:13)

Aggasztóan sok olyan emberrel találkozni mostanság (és ezek között vannak, akik „tanítanak is a Biblia alapján”), akik próbálják modernizálni Isten erkölcsi értékrendjét. Az a rossz hírem van ezeknek a megtévedt lelkeknek, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben ma is halálos bűnnek számít az, ami 3000 évvel ezelőtt annak számított. Isten nem enyhült meg, nem „puhult el”, Ő ma is szent és tökéletesen tiszta. Nem lett a haverpajtásunk, akivel együtt lehet iszogatni, és nézegetni az arra járó nőket. Ezek a gondolatok lehet, hogy furcsának és szokatlannak tűnnek elsőre, de egyre inkább azt látom, hogy olyan irányba mennek sokan, amik alapjában kérdőjeleznek meg mindent, ami a keresztyénséget, de legfőképpen annak alapját adó, embert mentő, isteni szeretet jelképez és határoz meg. Az, hogy Isten kegyelméből, ajándékából van üdvösségünk (Ef 2:8-9) nem azt jelenti, hogy nem szükséges foglalkoznunk azokkal a dolgokkal, amik ma is el tudnak választani Jézus Krisztus áldozatától. A megtűrt, el nem hagyott bűnök ugyanúgy képesek erre, mint a már kereszthez letett, megbocsátott bűnök, amiket nem tudunk elengedni, és mérgezik lelkünket nap mint nap.

Mindenkinek fel kell ismernie, hogy mi „az ÉN bűnöm”! Mi az, ami csendben pihen a szőnyeg alatt, mert egyszerűbb és gyorsabb volt oda besöpörni? De azt is tudnunk kell, és komolyan kell vennünk Isten Igéjét, hogy mi az a bűn, amit mi követtünk el, de már nem a mienk: „Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg.” (1Pt 2:24) A megtűrt bűnök ugyanúgy halálosak, mint a már az Úr által távol vetett (Zsolt 103:12) bűnökkel való önsanyargatás.

Őszintén kívánom mindenkinek, hogy tartsuk fontosnak az őszinte, kíméletlen önvizsgálatot, és hagyjunk el mindent, ami gátol, gáncsol, távol tart az Úr Jézus Krisztussal való tiszta, saját magunk és embertársaink javára megélt mindennapi szeretetközösségtől.

Nemeshegyi Zoltán