A következőkben az utóbbi időben elém kerülő, hittel kapcsolatos kérdéseket, gondolatokat szeretném megosztani. Több lelki beszélgetésben, hétköznapi szituációban, gyülekezetben átélt események és bizonyságtételek hatására gondoltam úgy, hogy talán segítség lehet másoknak is, ha ezeket röviden összegzem.
A mindennapi élet minden percében elénk kerülő események, információk, döntések kapcsán a hittel a legkülönbözőbb formában találkozhatunk, amit sokszor nem is veszünk észre. Könnyen belefuthatunk olyan újságcikkbe vagy beszélgetésbe, ahol arról beszélnek, hogy valaki nem hisz a vírusban, nem hisz a vakcinában, nem hisz a politikusokban, de sok minden másban igen. Van hite, csak ő dönti el, hogy az mire irányuljon (legalábbis úgy gondolja). Tudjuk, hogy nincs olyan ember, aki nem hisz valamiben. Lehet, hogy soha nem fogalmazza meg magának, csak éli az életét, és természetesnek veszi a dolgok működését, elhiszi, hogy rendben fog menni minden. Az hozhat nagy változást a gondolkodásunkban, ha tudatosan végigvesszük, hogy mitől függhet az életünk. Lehet tökéletes a tüdeje valakinek, és lélegezhet tökéletes tisztaságú levegőt, pszichés zavar miatt is meg lehet fulladni: pl. nem hiszi el, hogy képes lélegezni, vagy hogy valóban levegő jut a tüdejébe.
Egy gyakorlati tudományokkal foglalkozó kutató mondta, hogy addig nem tud lenyugodni, amíg nem tudja meghatározni, hogy miért nem hisz valamiben. A hitet ugyanúgy megfoghatatlan dolognak tartja, de az, hogy ezt a megfoghatatlant elfogadja-e, azt végig akarja vezetni, és meg akarja érteni, hogy miért is döntött így. Ezt Jézus Krisztusban, Isten Fiában való hittel kapcsolatban sem hanyagolhatjuk el. Félreértés ne essék: nem a gyermeki hitet tartom kevésnek. Azt szeretném hangsúlyozni, hogy a hitünk természetével, tárgyával, irányával legyünk tisztában. Ha ezt elmulasztjuk, akkor könnyen kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor egy ártatlannak tűnő dolog, éveken keresztül rombolja (akár csendben, észrevétlenül) Istennek tetsző hitünket, és úgy veszítjük azt el, hogy igazából nem is tudjuk, hogy miért nem hiszünk már.
A hit körülvesz minket. Nem lehet megkerülni, mégis sokan kellemetlenül érzik magukat, ha a hitről kezdünk beszélni. Nem határozzuk meg pontosan, hogy miről, csak úgy általánosságban. Hallottam egy híres színészt, aki úgy beszélt a hitéről fél órán keresztül, hogy semmilyen formában nem említette meg Istent. Az kiderült, hogy van valamilyen vallásos hite, de hogy az mire irányul, az nem. Ha a mondatait kiegészítjük – mondjuk – a „zsíros kenyérrel” vagy a „szerencsével”, ugyanúgy működött volna a mondandója (bár előbbi esetben igen vicces lett volna). Gondoltam magamban: „Így kell bizonyságot tenni a semmiről!”
A Bibliában is számos formában, direkt és indirekt módon merül fel a hit kérdése. Vannak híres bibliai alakok, akiket már kisgyermekkortól ismernek a vallásos nevelésben részesülő apróságok. Versben, énekben ismételgetik, hogy mi a helyzet hit kérdésében Ábrahámmal, Tamással és a többiekkel. Nekik ez elég, de aki érettebbnek gondolja magát, az jól teszi, ha mélyebbre ás.
Érdemes a Szentírást olyan szemmel is olvasni, hogy adott helyzetben Isten mivel kapcsolatban várta volna el a hitet, és ki, hogyan győzedelmeskedett vagy bukott el benne. Egyik kedvenc történetem, amikor az egyiptomi fogságból szabadult nép küldöttei kikémlelik Kánaánt (4Móz 13-14). Sokat lehetne írni arról, hogy ebben az esemény-sorozatban ki, kinek és mit hisz el, vagy nem hisz el (ajánlom végiggondolásra), miközben az alaphelyzet egyszerű: Isten tett egy ígéretet. Ennek valóra válása nem Izráel önmagába vetett hitétől függött, hanem az abban való hitben, Aki valóra tudta volna váltani az ígéretet. Ha valaki azt gondolja, hogy ez csak játék a szavakkal, az gondolja meg, hogy Izráel hitetlensége miatt soha nem teljesült be az, ami a Föld legáldottabb népévé tehette volna őket. Helyette jött a halál és a szenvedés, mind a mai napig.
Sok kérdés fogalmazódott meg bennem az elmúlt időben, és sok érdekes kérdést hallottam olyanoktól, akik valamilyen nagy nehézségbe kerültek, és szembe kellett nézniük azzal, hogy valójában mire is irányul a hitük. Vannak kérdések, amelyekkel foglalkoznunk kell! Érdemes időt fordítani rájuk, és őszintén megválaszolni magunknak.
Hadd hívjam a kedves Olvasót elmélkedésre! A következő kérdések komoly és drámai élethelyzetekben fogalmazódtak meg. Hiszem, hogy többek találkoztak már ezekkel, de lehet, hogy lesz, akinek segítséget jelenthetnek.
- Ki vagy mi a hitünk tárgya? Meg tudjuk fogalmazni?
- Ha valami nehézség áll előttünk, abban hiszünk, hogy meg tudjuk oldani? Vagy abban, hogy ha Isten jónak látja, akkor van hatalma arra, hogy még természetfeletti módon is megoldást adjon?
- Hiszem-e, hogy ha az Úr nem adja meg a kérésem, az azért van, mert Ő így akarja, és ez inkább a javamat szolgálja, mint a saját kívánságom?
- A fizikai gyógyulás hit kérdése? Azért gyógyulok, mert hiszek, vagy azért, mert Isten gyógyulást ad?
- Hitemmel tudok pozitív energiát bevonzani a testembe, mely a gyógyulásomat segíti elő?
- Ekkora hatalmam van, hogy hittel gyógyítok?
- Isten szeretete a hitemből fakad? Abban hiszek, hogy Isten szeret, bármit is teszek (tehát nyugodtan követhetek el bűnöket)?
- Optimista vagyok, pozitív gondolkodású vagy valódi hitem van?
- Mennyire „korlátozom” hitemmel Isten hatalmát és áldásait (2Kir 13:14-19)?
A sort sokáig lehetne folytatni, mélyebbnél mélyebb kérdéseket lehetne még feltenni. A lényeg, hogy szánjunk időt a valóban fontos dolgok tisztázására.
Higgye el (bizony, megint a hit), kedves Olvasó, hogy ha őszinte válaszokat ad magának, és kételyeivel, kérdéseivel együtt ezeket az Úr Jézus elé tárja, akkor az meg fogja hozni gyümölcseit, és olyan mértékben erősíti meg Istennel való kapcsolatát, ami valóságos védelmet jelent a gonosz nyilaival szemben élete minden percében (Ef 6:16).
Nemeshegyi Zoltán