„Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok.” (2Móz 33:19b)
December elején késő este csörgött a telefon, és egy kedves lelkitestvérem fia szólalt meg a telefonban rémült hangon: „Győző bácsi, kérem, imádkozzon apuért; elkapta a Covid-ot, kórházba került, súlyos állapotban van! Leállt a tüdeje, a veséje, lélegeztetőgépre került.” Én éppen egy izgalmas tévéműsort néztem feleségemmel, és teljesen a film hatása alatt voltam. A fiú szavaira figyelve mintha egy másik lelkidimenzióba kerültem volna.
A háttérben sírást hallottam, és a kétely, a fájdalom, a félelem szellemisége járta át a gondolataimat, érzelmeimet. Abban a pillanatban tehetetlennek, tanácstalannak éreztem magam, hisz teljesen hirtelen, váratlan volt a megkeresés. Gondolataim cikázni kezdett: „Atyám, mit mondjak? Miért imádkozzak?” Ilyen gondolataim jöttek, hogy Isten biztos meggyógyítja, hisz egy 53 éves hívő testvérről van szó… Másik gondolat az, mi van, ha haza akarja vinni? „Atyám, mit mondjak?”
A fiú eközben megszólalt: „Itt az egész család, kihangosítom Győző bácsit, imádkozzon apuért!” Nem mondhattam, hogy majd visszahívlak és utána imádkozunk, de valami belső nyugalom töltött el, és Isten jelenléte járta át a gondolataimat. Mielőtt imádkozni kezdtem, tartottam egy rövid csend pillanatot. Megszólítottam a Mennyei Atyánkat, és az egyik mondat jött a másik után, és egyre jobban átéltük Isten vigasztaló jelenlétét az imádság által. A család megnyugodott, reményt kapott abban a pillanatban. Jézus ígérte: „Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek…" (Jn 14:27a) Másnap érdeklődtem a feleségénél, hogy van a férje; a válasz: „Nem javult.” A beszélgetés lelkigondozás irányába fordult, és a feleséget kellett erősíteni. Két nap után még mindig kritikus volt a helyzet, a testvér élet és halál között volt. Harminchárom napon át volt kómában, és mindvégig kérdés volt, hogy életben marad-e.
Miután – Isten kegyelméből – felébredt, az orvosok közölték, hogy teljesen lebénult nyaktól lefelé. Ezután huszonhét nap intenzívosztály következett, s ekkor már volt remény arra nézve, hogy életben marad. Következő imatéma a bénulásból való felgyógyulása volt. Ezt követte hat hét rehabilitáció. Isten kegyelme munkálkodott testvérünk és a család életében. A testvér lassú felépülése után hálát adott a Mindenható Istennek, hogy él. Első személyes találkozásunkkor elmondta, olyan Isten közeli élménye volt a betegsége ideje alatt, amit addigi hitéletében nem tapasztalt. A betegség ideje alatt a belső gondolatait, érzelmeit Isten megtisztította. Hat hónap elteltével már lassan tudott járni, de lelkileg, szellemileg sokkal erősebb volt, mint valaha.
És amiért írtam ezt a cikket: sokszor széttárt kezekkel állunk családok előtt mi, hívő emberek, amikor kérdezik tőlünk: hogy van az, hogy az egyik ember meghal, a másik pedig felépül – legyen az Covid vagy bármilyen betegség? Nem tudok más választ adni az embereknek, mint a fent olvasott ige: "Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok…" (2Móz 33:19b)
Cséki Győző