„A bölcsesség kezdete az ÚR félelme. A józan eszűek mind eszerint élnek. Az ő dicsérete örökre megmarad.”- olvassuk a 111. zsoltárban. Az Úr félelme elképzelhetetlen törvényének, kijelentett akaratának ismerete nélkül, hiszen hogyan alkalmazkodnék valamihez, amit nem is ismerek…

Mikor kell elkezdeni a jövő generáció tanítását? – kérdezik sokan. Legkésőbb kilenc hónappal a baba születése előtt, hirdetik egyre többen. Ezzel egyet kell érteni, mert kísérletek tucatja bizonyítja, hogy már a magzat is pontosan érzékeli az őt körülvevő környezetet. Hallja és születése után felismeri szülei, testvérei hangját, azokat a történeteket, énekeket melyet még az anyaméhben hallott. Megnyugszik, ha béke és nyugalom veszi körül, de nyugtalan, ha mindez hiányzik.

Épp ezért a „Családbarát” műsorban hangsúlyos szerepet szánunk Isten igéjének hirdetésére, a Biblia történeteinek gyermekek számára is érthető nyelven, hogy csemetéinkkel együtt is meghallgassuk az adást, illetve, hogy segítsük a szülőket, a gyermekekkel foglalkozó tanítókat, nevelőket.

A rövidre szabott műsoridő fennmaradó részében interjúk, történetek, tanítások segítségével igyekszünk a családi élet, a párkapcsolat, a gyermeknevelés, egyéb területeit is érinteni, s így segíteni hallgatóinkat a helyes válaszok megtalálásában, és a jó döntések meghozatalában.