(Ünnepi készülődés – Péld 31:15)
Nekem soha nem volt szolgálóm, de még háztartási segítségem se, „babysitter”-ről nem is beszélve. Olykor-olykor kaptam némi segítséget fiatal leányoktól vagy éppen nyugdíjas néniktől, amiért így utólag is nagyon hálás vagyok. Épp ezért, már egészen pici kortól arra neveltem gyermekeimet, hogy a házimunkát közösen végezzük el. Természetesen az életkoruknak megfelelő feladatokat kaptak, s néha, amíg egészen kicsik voltak, talán egyszerűbb lett volna, ha saját magam végzem el a munkákat, de szerettem volna, ha természetes a számukra az, hogy nekik is meg vannak a kötelességeik. (Emlékszem, egy-egy jobban sikerült mosogatás után volt, hogy őket is át kellett öltöztetni, és a mosogató környékét fel kellett mosni, de idővel azért sokat javult a helyzet.)
A munka szervezése, kiosztása, irányítása és ellenőrzése természetesen az én dolgom volt mint édesanyának, azaz rendelkezést adtam „kicsi szolgálóimnak”. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy úgy igyekeztem szervezni a feladatokat, hogy lehetőség szerint mindenki megbirkózzon a saját részével, és azt is figyelembe vettem, hogy kinek mihez van affinitása. A nehezebb vagy „nemszeretem” feladatok valahogy mindig rám maradtak, de ez – azt hiszem – így normális, hiszen mégiscsak én voltam a felnőtt.
A közös munkavégzés egyébként a gyerekek számára is hasznos, hiszen már gyerekkorban megtanulják azt, hogy magától semmi nem készül el, és az együtt rendbe rakott lakásra valahogy jobban is vigyáztak, tekintettel arra, hogy tudták, mennyi vesződséggel járt. Ezt is személyes tapasztalatból állítom.
Így adventi időszakban, azt gondolom, erre is érdemes figyelni, hiszen senkinek nem jó egy agyonhajszolt, kimerült, ezért ingerlékeny feleség és édesanya, aki lehet, hogy kisuvickolja az egész lakást, gyönyörűen feldíszíti, és közben még finomságokat is varázsol az asztalra, csak éppen állandóan forog-morog-zsörtölődik, hiszen mindent egyedül kell hogy megcsináljon...
A közös munkálkodás kitűnő alkalom arra is, hogy együtt készítgessük a szívünket Jézus születésének megünneplésére. Süteménykészítés közben jókat lehet beszélgetni vagy együtt énekelgetni. Sok kedves emlék jön elém ezzel kapcsolatban is, és bizonyára Olvasóim is tudnának mesélni sok mindent, jókat is, szépeket is meg kevésbé szépeket is...
És még valami. Egyik ismerősöm panaszkodott nekem arról, hogy nem tudja úgy kézbe venni az okostelefonját, hogy ne dőlnének rá a különféle reklámok azokról a dolgokról, melyeket feltétlenül meg kell még vennie az ünnepre, mintha ezek nélkül nem is lenne igazi a karácsony. Valóban, olyan világot élünk, amikor mindenképpen ránk akarnak erőltetni mindenféle, azonnal megveendő, „e nélkül élni se lehet” valamiket, amire a legtöbb esetben, ha őszintén magunkba nézünk, semmi szükségünk nincs. De hát olyan meggyőzően kínálják, s valamit mégiscsak kell tenni a fa alá...!
Sokakkal beszélgettem az adventi időszakban, és számos felvételt is készítettem „A kedves emlékem az ünnepvárás témakörben”. Ezekből le kellett vonnom azt a következtetést, hogy nem a különleges ünnepi menü nagyszerűsége, nem is az ajándék milyensége, pláne nem drága vagy kevésbé drága volta az, ami megmaradt az emlékezetben, hanem a szeretetteljes, meleg légkör, a meghitt együttlét és mások megörvendeztetése.
Tehát ne dőljünk be a reklám szakemberek vásárlásra csábító szlogenjeinek, se a dekoratőrök és dizájnerek csodálatos tálalásának, mert nem ettől lesz meghitt, boldog karácsonyunk, hanem attól, ha azt ünnepeljük, akinek a születésnapjára emlékezünk, Jézus Krisztust. Aki nem érkezett királyi pompába, de még egy polgári jólétbe se, hanem csak egy rongyos kis istállóba, hogy osztozva földi életünk minden nyomorúságában, helyreállítsa a bűn miatt megszakadt kapcsolatunkat Isten és ember között. S ehhez nincs szükség semmi másra, csak arra, hogy elfogadjuk a felkínált bűnbocsánatot és kegyelmet, azaz azt az ajándékot, melyet Isten készített a számunkra. Pál apostol ezt így fogalmazta meg a Korintusi második levél 8. fejezetében: „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.” (2Kor 8:9)
Ennél nagyobb ajándékot el se lehet képzelni, hiszen ahogy János írja első levelében, ezáltal már „most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.” (1Jn 3:2)
Kedves királyi gyermekek! Vigyázzunk, hogy a Sátán be ne csapjon minket, nehogy a nagy ünnepi rohanásban a legfontosabbra ne maradjon időnk, mégpedig arra, hogy készen várjuk visszatérő Urunkat. Hiszen mégiscsak erről szólna az advent...
Áldott ünnepi készülődést kívánok!
Kulcsár Anikó