„Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet fog az ember, és elvet a szántóföldjébe.ˮ (Mt 13:31)
Egyes keresztyéneknek nincs kertjük (szántóföldjük) – nincs személyes szolgálati területük. Odatartoznak ők is a keresztyének nagy klánjához, de nem jutnak el a személyes sajátosságokhoz. Örvendetes átmelegedni a misszionáriusok előadásaitól és buzgóságot érezni minden nemzet üdvösségéért. De végül is az egész világért buzgó általános elméleti lelkesedés hálója nem sokat ér. Amint nem lenne kertészetünk, ha az embereknek nem lenne kertjük, úgy nem lesz misszionáriusi munkamezőnk sem, csak ha minden egyes hívő ember látja és végzi egyéni misszióját (küldetését) a saját körében.
Minden Krisztusban hívő embernek feladata, akárcsak az első embernek, Ádámnak, hogy legyen egy kertje, művelje és őrizze azt. Gyermekek vannak a vasárnapi iskolákban milliószámra: hála Istennek értük! De van-e egy saját osztályod? „Az egész gyülekezet dolgozzék Krisztusért!” Nagyszerű, dicső elmélet! De kész vagy-e valamit személyesen tenni Uradért? Nagyszerű lesz az, és nagy áldás fog származni belőle, amikor minden hívőnek meg lesz az ő veteményeskertje, és vetni fogja abba az igazság magját. A puszta és kietlen hely virágozni fog, mint a rózsa, amikor minden egyes keresztyén művelni fogja az ő rózsaültetvényeit. Hová is vethette volna máshová e névtelen ember az ő mustármagját, ha nem az ő saját kertjébe? Közel volt hozzá, és drága volt neki, és nyomban odament. Tanítsátok saját gyermekeiteket, szóljatok szomszédotokhoz, keressétek azok megtérését, akiket Isten különösen rátok bízott.
Ez az ember egyszerűen elvetette a magot a kertjében. Nem csomagolta aranypapírba, nem díszítette fel különös módon, hanem behelyezte a földbe. A puszta mag érintkezésbe került a puszta talajjal. – Ó, tanítók! Ne próbáljátok az evangéliumot tetszetősen csomagolni, tetszetős színben kelletni, vagy gondosan kidolgozott magyarázatokkal terjeszteni! Az evangélium magját úgy kell az ifjú szívekbe helyezni, amilyen az valóban. Helyezzétek be az Úr Jézusról szóló igazságot a gyermekek elméjébe! Tudassátok velük – de nem azt, amit ti tudtok mondani az igazságról, hanem – azt, amit maga az igazság mond. Gonosz dolog úgy használni az evangéliumot, hogy cöveket készítünk belőle, melyre régi ruháinkat aggasszuk. Az evangélium nem egy csónak, amit emberi gondolatok, rafinált érvelések, költői fogások és érdekes történetek rakományával töltünk meg. Nem, nem! Az evangélium Isten gondolata! Egyszerűen önmagában az evangélium épp az az üzenet, amire a léleknek szüksége van. Maga az evangélium az, mely növekedni fog. Ragadj meg egy igazságot, – különösen azt a nagy igazságot, hogy az emberiség elveszett, és hogy Krisztus az egyetlen Üdvözítő, – és legyen rá gondod, hogy eljuttasd a gyermek elméjébe. Tanítsd világosan a nagy igazságot, hogy valaki hisz őbenne, örök élete van; hogy az Úr Jézus elhordozta bűneinket, és saját testében felvitte azokat az átokfára, és szenvedett értünk, mint igaz a nem igazakért. Mondom, ragadd meg eme igazságokat, és tárd elméjük elé, és lásd, mi lesz belőle! Vesd a tiszta igazságot; nem az igazságról alkotott véleményeidet, nem az igazságra aggatott díszítéseidet, hanem magát az igazságot! Ezt kell érintkezésbe hozni az elmével, mert az igazság mag, és az emberi elme talaj a számára, hogy abban növekedjen.
C. H. Spurgeon