Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Elnézést, hogy csak most írok, de a kezem még most se a régi. Átestem a betegségen, de hála legyen az áldott Orvosnak, megmenekültem. Megkaptam az Antennákat és a Hírlevelet is. Az Antennákat elosztották a lányom és egy nőtestvér. Én még imádkozni se tudtam, csak egy ének jutott folyton az eszembe. Nem ajánlatos a megtérést halogatni, mert nem tudjuk, mit hoz a következő óra: „Ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt!”
„Azért nem csüggedünk: sőt, ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul.” (2Kor 4:16)
Nagyot tanított velem az én Uram, mikor egy kicsit jobban lettem és ki tudtam menni: a virágok olyan pompával dicsőítették Istent, mint még soha. Dacoltak a zord idővel, és nem lógatták a fejüket, mint én. Az első utam a templomig keserves volt, de hazafelé szárnyakat kaptam. Én hűtlen voltam, de az Úr hű maradt hozzám, és az Antenna egy példánya ott volt a templomban. Nagyon szépen köszönöm a testvérek jóságát, hűségét. Ne fáradjanak bele ebbe a nemes munkába, és továbbra is hirdessék az élő Igét!
„…Ha imádkoznak, és keresik az én orcámat, és megtérnek gonosz útjaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat.” (2Krón 7:14)
Isten gazdag áldását kívánom az életükre, munkájukra! Áldást, békességet!
P. Ferencné, Kárpátalja