Húsvétkor Várpalotára készültünk keresztelőre. Nem minden úgy alakult, ahogy terveztük, mivel kórházba kerültem Veszprémben. A férjemnek haza kellett jönnie dolgozni, én pedig megkértem, hogy legyen az a meglepetés, hogy mire hazaérek, beépíti az akváriumot, és vesz bele halakat is. Ő az előzőbe beleegyezett, de azt mondta, hogy együtt szeretné megvenni velem a halakat. Utólag nagyon hálás voltam érte, mert jó megtapasztalás volt számomra.
Nekem még nem volt halam, fogalmam se volt, hogyan is kell bánni velük. Rögtön az elején elszúrtam volna. Kissé bonyodalmasabb a halak akváriumba tétele, mint ahogyan azt én feltételeztem volna. Én csak a magam esze szerint szépen beöntöttem volna vízzel együtt a halakat nejlonból az akváriumba. Lestem, amikor a férjem nem így tett. Először kivett az akváriumból vizet egy edénybe, és abba úgy, ahogy volt, nejlonostul beletette a halakat ebbe a tálba. Majd egy idő után, tett a nejlonba is abból a vízből, ami az akváriumban volt. Majd megint várt. Később betette a nejlont halastul az akváriumba. Újabb várakozás. Kissé kezdtem türelmetlen lenni. Újra merített az akváriumi vízből a nejlonba. Újra várakozás. És jött a végeredmény. Végre a halak oda kerültek, ahol a helyük volt.
Nos, hát ebben is Istent láttam meg. Milyen jó, hogy Ő sem türelmetlen. Tudja, hogy mikor, hogyan és hová helyezzen bennünket. Ne feledjük, Isten a Teremtés Ura! Nem csak úgy becuppant minket egy adott szituációba, helyzetbe. Ami számunkra talán hirtelen vagy épp ellenkezőleg, túl gyorsnak tűnik, abban már ott van az Ő gondoskodó és védelmező keze. Isten teremti a helyzeteket, alkalmakat. Az Ő tudta nélkül semmi sem történik.
Magam részéről sürgetném néha az eseményeket. Pedig Isten pontosan tudja, mikor, mire vagyok felkészülve. „Nos jó” – gondoltam. „Akkor várok. Te csak töltögess, Uram! A Te akaratoddal, Neked tetszően. Én meg várok, s figyelem, mi a következő lépés? Segíts Uram, hogy a saját céljaim helyett mindig Te legyél a fontos.”
M. Attiláné