A héten kezdődik az iskola, egy új tanév és egy lehetőség arra, hogy bemutassuk Isten kegyelmét és szeretetét. Ez olykor mindannyiunknak nehéz, iskolakezdő elsősnek és a közép- vagy felsőoktatásban tanuló kortársaim számára egyaránt. Fontos hogy az életünkkel is alátámasszuk a szavainkat, mert ez az, ami igazán mély nyomot képes hagyni a környezetünkben. Ehhez azonban elengedhetetlen az, hogy élő kapcsolatunk legyen Istennel. Hadd bátorítsak most mindenkit, aki velem együtt új tanév elé néz, hogy legyen személyes az Istennel való kötelék!
Tudom, nehéz reggel hamarabb felkelni azért, hogy Isten igéje mellett kezdd a reggelt, de ha meghozzuk ezt az apró áldozatot, biztosan állítom, hogy pozitív hatással lesz az egész napra. Olyan jó érzés azzal a tudattal ébredni, és szembenézni az előttünk álló nap próbáival, hogy tudom, Isten velem van, és törődik velem.
Tudhatjuk, hogy nem hagy magunkra az iskolában sem akkor, amikor talán igazságtalanok velünk szemben, vagy a tanár nem veszi észre esetleg, mikor egy osztálytárs piszkál. A reakcióink az ilyen szituációkban mindent elárulnak a környezetünk számára. Fel fognak figyelni a diáktársak, de még a tanárok is, ha mi másképp viszonyulunk a tanáraink és társaink felé.
Rengeteg kísértés érhet azonban, amiben elbukhatunk. Hadd hozzak példákat! Az iskolákban egy jelentős változást hozhat az új kormányrendelet, ami a mobil és az okoseszközök, valamint a dohánytermékek behozatalát és használatát érintik az iskolákban. Már előre látom a rengeteg tervet, trükköt arra, hogyan szegjük meg ezeket az új szabályokat. A kérdés csak az, el tud-e vinni a tömeg engem is a rossz irányba? Egyébként az új szabályok a diákok ellenszenvének ellenére is jó kezdeményezés a kormányunk részéről.
Egy másodpercre sem szeretnék politizálni, a véleményem mögött sokkal inkább az online tér által nyújtott lehetőségek korlátozatlansága áll. Nagyon nehéz megválogatni, milyen tartalmakat fogyasztunk onnan, nem beszélve a zaklatás lehetőségeiről sem, ami a telefonok miatt már az általános iskolásokat is komolyan érinti. A generációmnak óriási bálvánnyá lett a telefon és a hasonló elektronikai cikkek. De Isten gyermekeként ezt nem szabad hagynunk, ellen kell állnunk, és inkább abbahagyni azokat a tevékenységeket, amik bálvánnyá nőhetik ki magukat az életünkben! Ez kezdődhet egy alkalmazás vagy egy játék letörlésével.
De hadd hozzak egy bibliai példát is! Amikor Izráel a pusztában volt, aranyszobrot készített, hogy azt imádják Isten helyett Ezt az arany ékszereikből öntötték. De miután jött a következmény és a megbánás, nem hordtak az izraelita férfiak ékszert többet onnantól kezdve. Elvették még a lehetőségét is annak, hogy ismét szobrot készítsenek azokból. Ha letörlöd azt a játékot, amivel túl sokat játszol, vagy például a TikTok-ot, amit annyit pörgetnek a kortársaim, akkor több időd lesz Istenre és a vele való kapcsolat ápolására. Ezért szeretném minden Olvasó szívére imatémaként helyezni a tanévet kezdő diákokat, és nem kifelejtve a tanárokat sem, akiknek szintén nehéz a sok gyermekhez krisztusian viszonyulni, válaszolni, Isten szerint feddni, mikor arra van szükség.
És szeretném egy-két igeverssel zárni a gondolataim. Az első a Jakab levelében van megírva: „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül. Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja.” (Jak 1:2-5) A másik igehely pedig: „Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.” (1Kor 10:13)
Legifjabb Katona Imre