Alapige: „Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska, a szöcske, a cserebogár és a hernyó…” (Jóel 2:25)
Amikor valami veszteség, baj ér bennünket, szeretjük hallani ezt az Igét, és nagyon várjuk, mikor jön el végre a kárpótlás ideje. Magam is így voltam ezzel. Hosszú évekkel ezelőtt kaptam ezt az ígéretet, és gyakran kapaszkodtam belé, amikor minden ingott körülöttem. Elképzeltem, mikor, hogyan fog jönni a kárpótlás. Gyakran egészen pontos leírást adtam az Úrnak, hogyan is kellene ezt elvégeznie.
Költözés előtt állunk, és újra előkerült ez az ígéret. Hálás voltam, hogy az Úr segítségemre siet. Még talán soha nem volt nagyobb szükségem a kárpótlásra, mert testileg-lelkileg úgy éreztem, elborít a feladat nagysága. Alig bírom már hordozni ezt az erőn felüli terhet. Reggel a napi Ige bátorított: „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá...” (Jak 1:17) Örömmel adtam hálát, ahogy a jó hívőhöz illik, és gyermeki hittel vártam a felülről jövő, tökéletes ajándékot. Eszembe jutottak azok az évek, amikor nagyon nehéz anyagi körülmények között kellett élnünk, s úgy gondoltam, éppen itt az ideje a kárpótlásnak. A hittel teli várakozás csak tovább erősödött bennem, amikor a Bibliaolvasó kalauz szerinti szakaszon keresztül beszélt hozzám az Írás: „mert kerestük Istenünket, az Urat, és ő nyugalmat adott nekünk mindenfelől. El is végezték sikeresen az építkezést.” (2Krón 14:6) Boldogan vártam a szakembereket, hogy mi is sikeresen végezhessük el az „építkezést”. Mind meg is jött: a festő, a kőműves, a víz- és gázszerelő, a villanyszerelő. Pont, ahogy vártam. Este hálás szívvel borultam le az én Uram előtt, aki nem hagyott kárpótlás nélkül, de a csoda ezután történt.
Miközben soroltam, miért is vagyok hálás, a Szentlélek megállított, és csendre intett. Ismerem már ezt az állapotot. Tudtam, valami nagyon komoly dolgot akar tanítani. Megmutatta, hogy Ő egészen másképp látja a kárpótlást. Én csak az anyagi, a földi dolgokra gondoltam, de Ő sokkal több dologért akar kárpótolni.
Az első kárpótlás férjemmel kapcsolatos. Isten megmutatta, hogy nem bíztam benne eléggé. Amikor fiatalon özvegyen maradtam a fiaimmal, meg kellett tanulnom küzdeni, és ez egész életemet végig kísérte. Akkor is, amikor az Úr rábízott egy új társra, hogy terheimet segítse hordani, hogy gondomat viselje, ha hagyom, ha engedem. Hányszor duzzogtam, miért nem találja ki kívánságaimat? Mennyivel egyszerűbb lett volna bizalommal kérnem! Sokszor hiányzott erős férfikeze, hogy az ölelésében megpihenjek, hogy megosszam mindazt a belső vívódást, ami tönkre akart tenni. De a büszkeségem nem engedte, hogy egyszerűen kérjem. Annyi éven át engedtem, hogy a gonosz meglopjon! Mennyi meghitt órától fosztott meg! Te hogyan állsz ezzel? Bízol a társadban, a másik emberben, akkor is, ha ő másképp gondolkodik, másképp érez, más a véleménye? Engeded, hogy szuverén egyén maradjon? Engeded, hogy éljen Istentől kapott szabad akaratával?
Életem másik kárpótlásra szoruló területe az Istennel való kapcsolatom. A „sáska” itt pusztított a legtöbbet. Újjászületésem óta élhettem volna Vele teljes bizalomban, de én olyan gyakran – ha baj volt – engedtem, hogy a „sáska” rágja, pusztítsa ezt a csodálatos kapcsolatot. Sok teher adatott életem során. Jó teherhordó vagyok. Időnként azzal vigasztaltam magam, hogy teher alatt nő a pálma. Máskor úgy gondoltam, ez a dolgom, azért lettem lelkészfeleség, hogy a sajátom mellett a más terhét is hordjam. Néha úgy tűnt, az egész világét is nekem kell cipelnem. A Mai Igében olvastam Jonathan Roumie kétségbeesett imádságát: „Azt mondtad, a te terhed könnyű, és a te igád gyönyörűséges – tessék, itt az enyém!” Akkor láttam meg, milyen sokszor rogyott meg a lábam a súlyok alatt, amelyeket nem is kellett volna vinnem, hiszen Jézus ott a Kereszten nemcsak a bűneimért halt meg, nemcsak örök életet adott, hanem terhet is cserélt velem. Az Ő igája, ami könnyű, lehet az enyém, az enyémet reá vethetem. Megértettem, hogy újjászületésem napján életem minden gondját megoldotta. Ott átadhattam volna a múlt, a jelen és a jövő nehézségeit, ha merek bízni Benne. Minden ott kezdődött és végződött. Nem véletlenül hangzik: „az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend” (1Kor 11:26b), de én nem adtam, de én nem hagytam, inkább roskadozva vittem. Ma már hirdetem az Úrnak halálát mint a szeretet győzelmi jelét. Hirdetem, hogy a Kereszt a kárpótlás helye, mert csak itt lehet meglátni, mi mindent pusztított el a „sáska”, és csak itt lehet meglátni, Jézus mi mindent ad helyette, mi mindennel kárpótol. Harminc év után jutottam el a teljes bizalomhoz, és a szívemmel is megértettem, hogy mindent odaadott akkor, amikor a mélységben átölelt. Nem tud jobban szeretni, mint ahogy ott szeretett. Csendesen elsírtam magam, és csak ennyit mondtam: „Uram! Engedem, hogy kárpótolj.”
Mit jelent a kárpótlás? Egyszerűen ennyit: engedem, hogy szeressen, hogy gondomat viselje, hogy teljessé tegye az életemet! Bízok Benne! Tudom, hogy keze mindig ki van nyújtva. Megfogom, járok Vele, ha kell, a vízen is! Kárpótlás, hogy ad társakat a teherhordáshoz, és hogy mi is lehetünk ilyen társak. Elhiszem végre, hogy Nála mindenre van megoldás, hogy nem romlást tervezett, hanem reményteljes jövőt, hogy Ő az Édesatyám! Csak én bántam Vele mostohán. Örökbe fogadott, s ezen semmi és senki sem változtathat. Amikor ezt megértettem, ez volt a kárpótlás. Ma neked szól az üzenet. A mennyei születési anyakönyvi kivonatod kész. Vedd át, és élvezd a kárpótlást.
Unger Károlyné, Éva