„Jöjjetek, mert már minden készen van!” (Lk 14:17b) A nagy vacsora jól ismert történetében találjuk ezt a csodálatos mondatot, ami számomra az istenfiúság egyik legszebb példája, és minden alkalommal mosolyt csal az arcomra, melegséget áraszt a szívembe, sőt, egy hasonló, másik igét juttat az eszembe: „Fiam, te mindenkor velem vagy, és mindenem a tiéd!” (Lk 15:31) Kell-e több ígéret, biztatás? Micsoda gondoskodó szeretet van mindkettőben! Ennek ellenére állandóan panaszkodunk: milyen rossz a világ, kiürülnek a templomaink, de azért annyira nem fáj ez nekünk, hogy változtassunk, hogy válaszokat keressünk az előbb említett kihívásokra.
Hét éves voltam, egyik bátyám pedig kilenc, amikor történt ez az eset. Mivel paplakban laktunk, kertünk szemben volt a házzal; egy kapun keresztül kellett kimenni, hogy a kis utca túloldalára be tudjunk menni a kertbe. Édesanyánk estefelé befejezve a kerti munkát, azt mondta, hogy hozzuk be a szerszámokat a kertből. Bátyám előreszaladt, én valamivel utána, de épp akkor értem a kapuba, amikor látom, az ásó már ,,indul” befele, de nem ám akárhogy, hanem repült nagy ívben a levegőben… épp énfelém!